Tájkerékpáros válogatott programja 2007.

 

 

A 2007-es idényben két fontos világverseny zajlik:

  • június 6. és 9. között felnőtt Európabajnokság, junior, ifjúsági és szenior Európa Kupa Olaszországban, Castelfiorentino közelében
  • augusztus 6. és 11. között felnőtt Világbajnokság Csehországban, Nové Město na Moravě közelében

 

A válogatott 2007. évi programja a világversenyekre történő felkészülésre és a résztvevő csapatok kiválasztására és összpontosít.

 

 

Válogatási kritériumok:

 

A Világbajnokságra 8-8, az Európabajnokságra 6-6 fő nevezhető, minden egyéni versenyszámban 6 női és 6 férfi versenyzőnek van lehetősége elindulni (kivéve a VB sprinten 3-3 versenyző), ezen kívül 2-2 női és férfi váltó nevezhető. A válogatott keret tagja az lehet, aki az alábbi kritériumokat teljesíti:

 

  • a kijelölt válogató versenyek közül az EB-ig legalább hármon, a VB-ig legalább négyen az F/N 21E kategóriában érvényes eredményt ér el, a maximálisan elérhető pontszám legalább 50%-át megszerzi, és a válogató ranglistán a nők között az 1-6. hely, illetve férfiak között az 1-10. hely valamelyikén szerepel
  • az MTFSZ valamelyik tagszervezetének igazolt versenyzője, és 2007-re érvényes tájfutó versenyengedéllyel rendelkezik
  • kiválasztása esetén vállalja a világversenyen történő részvételt
  • kiválasztását követően maradéktalanul betartja az MTFSZ érvényes doppingszabályzatának előírásait

 

Az EB-ig 4, azt követően a VB-ig további 3, összesen 7 válogató verseny kerül kijelölésre. A sprint versenyszámra külön történik a válogatás, az EB-ig 2, a VB-ig további 1 válogató versenyen. A válogatókon elért eredmények közül pontszámításos alapon az EB-re mindenkinél a legjobb 3, a VB-re a legjobb 4 eredmény számít. A sprint eredmények közül az EB-re mindkét válogató eredménye, a VB-re a legjobb 2 eredmény számít. A pontszámítás algoritmusa futamonként:

 

200 - 100 * (saját idő / győztes idő)

 

A győztes idő alatt a kategória legjobb magyar versenyzőjének ideje értendő. A pontszám negatív nem lehet, azaz a győztes idő 200%-a felett minden esetben értéke 0.00. A végső válogatási sorrendet a versenyzők 3, illetve 4 (sprintnél 2) legmagasabb pontszámának összege adja meg.

 

 

A válogatott versenyprogramja:

 

március 31.:

Hegyisport Kupa, középtáv, Várgesztes, válogató (EB, VB)

április 1.:

Pontbegyűjtő Magyar Bajnokság, Várgesztes, válogató (EB, VB)

április 28.:

Szlovák Kupa, sprint, Pezinok, sprint válogató (EB, VB)

április 29.:

Szlovák Kupa, hosszútáv, Pezinok, válogató (EB, VB)

május 12.

Sprint Magyar Bajnokság, Hódmezővásárhely, sprint válogató (EB, VB)

május 13.

Maccabi Kupa, középtáv, Hódmezővásárhely, válogató (EB, VB)

május 19:

Osztrák/Szlovák Kupa, középtáv, Hundsheim válogató (VB)

május 20.:

Osztrák/Szlovák Kupa, hosszútáv, Sväty Jur, válogató (VB)

július 6-9.:

Európabajnokság, Castelfiorentino

június 30.:

Cseh Kupa, sprint, Prága környéke, sprint válogató (VB)
Cseh Váltóbajnokság, felkészülési verseny

július 1.:

Cseh Kupa, hosszútáv, Prága környéke, válogató (VB)

július 4-8.:

Pilseni 5 napos, Pilsen, felkészülési verseny

augusztus 6-11.:

Világbajnokság, Nové Město na Moravě

augusztus 18-20.:

Pannon Napok, Veszprém megye

szeptember 22-23.:

Közép- és Hosszútávú Magyar Bajnokság, Miskolc

 

Ezen kívül a világversenyekre pályázóknak célszerű további hazai és külföldi versenyeken, elsősorban Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban részt venniük. A hazai és a környező országok versenyeinek adatai megtalálhatók: www.atlas.hu/mtbo.

 

 

Támogatás:

 

Az anyagi lehetőségek korlátos volta miatt a részvételi költség támogatás szétosztása a válogató versenyeken kialakult sorrend alapján történik. Indokolt esetben azonban a szövetségi kapitány a Tájkerékpáros Szakági Bizottság jóváhagyásával eltérhet ettől. A felkészülést mindenki egyénileg, vagy tájfutó/kerékpáros klubjában valósítja meg, a válogató versenyeken történő részvétel is saját költségen történik.

 

Anyagi  támogatás az Európabajnokságra:

 

ˇ        Füzy Anna teljes nevezési díj, szállás és utazási költségtérítést kap (~260 EUR + útiköltség)

ˇ        a válogató versenyek alapján a legjobb 2 női (Füzy Annán kívül) és a legjobb 3 férfi versenyző a közép- és hosszútávú versenyszámra nevezési díj támogatásban részesül (80 EUR/fő)

ˇ        a sprint válogató versenyek alapján a legjobb női (Füzy Annán kívül) és a legjobb  férfi versenyző a sprint versenyszámra nevezési díj támogatásban részesül (40 EUR/fő)

ˇ        egy női, egy férfi és egy ifjúsági váltó nevezési díj támogatást kap (90-90, illetve 30 EUR/váltó)

ˇ        a szállás és a versenyre történő utazás költsége a versenyzőket terheli

ˇ        a válogatási kritériumoknak eleget tévő további versenyzők önköltséges alapon részt vehetnek az EB-n (a maximálisan nevezhető létszám erejéig)

ˇ        junior, ifjúsági és szenior versenyzők korlátozás nélkül, önköltséges alapon részt vehetnek az Európa Kupán (a maximálisan nevezhető létszám erejéig)

 

Anyagi  támogatás a Világbajnokságra:

 

ˇ        Füzy Anna teljes nevezési díj, szállás és utazási költségtérítést kap (~340 EUR + útiköltség)

ˇ        a válogató versenyek alapján a legjobb 2 női (Füzy Annán kívül) és a legjobb 3 férfi versenyző a közép- és hosszútávú versenyszámra nevezési díj támogatásban részesül (160 EUR/fő)

ˇ        a sprint válogató versenyek alapján a legjobb női (Füzy Annán kívül) és a legjobb  férfi versenyző a sprint versenyszámra nevezési díj támogatásban részesül (40 EUR/fő)

ˇ        egy női és egy férfi váltó nevezési díj támogatást kap (150 EUR/váltó)

ˇ        a szállás és a versenyre történő utazás költsége a versenyzőket terheli

ˇ        a válogatási kritériumoknak eleget tévő további versenyzők önköltséges alapon részt vehetnek a VB-n (a maximálisan nevezhető létszám erejéig)

 

 

Budapest, 2007. február 19.

 

 

Jankó Tamás                                               Jóváhagyta:

mb. szöv. kap.                                                          MTFSZ Tájkerékpáros Szakági Bizottság